Górcső alatt a munka-magánélet egyensúlya

JAM h, 01/31/2011 - 21:44

Mit viselsz többször melegítőt vagy black tie-t?
avagy górcső alatt a munka-magánélet egyensúlya

Manapság megunhatatlan slágerként bukkanhatunk erre a témára a legkülönfélébb megközelítésekben. Nézzük miként alakul az „öltözködésünk”. A magyar nyelv ismét kifejezőbb, az angol work-life balance kifejezéssel ellentétben magyarul nem a munka és az élet egyensúlyáról, hanem a munka és a magánélet egyensúlyáról beszélünk. Résznkről mi hiszünk benne, hogy az életünk része a munkánk is, így jobb, ha nem az életet, hanem a magánéletet állítjuk a mérleg másik oldalára. Talán nem mondunk újdonságot azzal, hogy a vállalatok és az alkalmazottaik is azzal szembesülnek, hogy a napi 8 órás munkaidő, esetenként 9, 10 vagy éppen 12 órát jelent a gyakorlatban.

Rövidtávon ez kiválóan működhet, hiszen a munkavállaló "még éhes", lendületben van és lelkesíti a lehetőség, a fontosság érzete, a kihívások sokszínűsége, feladatainak sokasága. Ám az idő előrehaladtával – ez egyéntől függően lehet akár két hónap, akár két év - a teljesítmény csökkeni fog, a lelkesedés alábbhagy. Tehát ha a helyzet nem átmeneti, szembe kell néznünk a problémákkal.

A munkavállaló előbb vagy utóbb biztosan elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor a szabadideje felértékelődik és az ösztönzők, anyagi juttatások veszítenek eredeti csillogásukból.

A munkáltató is csalódhat, úgy érezheti, hogy a „befektetése” nem térült meg. Az ellentmondás eredményeképpen negatív hangulat alakulhat ki. A munkavállaló hosszú távon, már nem a cégben fog gondolkozni, elveszíti lojalitását. A munkáltató ezt sok esetben úgy élheti meg, hogy a munkavállaló és a felé közvetített bizalom, befektetés felesleges beruházás volt. Azonban a probléma nem merülki ennyiben, ez pusztán csak egy lehetséges iránya a munkavállaló és a munkáltató kapcsolatának. A munka-magáélet egyensúlya ennél messzebbre mutat. Ha a munkavállaló életében hosszú távon felborul az egyensúly, úgy apránként elveszíti magánéletét, barátait, esetleg családját. Első lépésként még csak "tovább marad bent", majd elkezdi lemondani programjait, majd már késő estig csak a munkáját végzi. Egy idő után elérkezik az a helyzet amikor már otthonosabban érzi magát munkahelyén, mint bárhol máshol. Az egyén rádöbben, hogy ez nem jó, de sok esetben képtelen változtatni. Ezzel önmagát zárja ki lassan saját életéből, az út a kiégéshez vezet. A szakirodalom ezt a jelenséget „workaholic” néven említi.

A munka-magánélet egyensúlyának fenntartása tehát mindkét fél érdeke. Lassan, de reméljük biztosan, a vállalatok is felismerik ennek fontosságát. A vezetők egy része is érzi, érti már, hogy nem tesz jót a vállalatnak azzal, ha a fentieket nem tartja szem előtt. Például tudatosan figyel rá, hogy ne alakítsa úgy a kultúrát, hogy a bent töltött idő legyen az érték a teljesítménnyel szemben. A kultúra alakítása, a vezetők tudatos viselkedése mellett nagyobb hangsúlyt kapnak a vállalati programok, az egészségmegőrzés, szűrőprogramok, sportolási lehetőségek, felelősségvállalási programok.

Kérdésként merül fel, vajon meddig fog a munkavállaló túlfeszített tempóban megfelelő teljesítményt nyújtani? Mivel motiválható a megfeszített tempó fenntartására? Mit gondoltok a fentiekről? Hogy látjátok, manapság ez miképpen alakul? Mit a tapasztalatotok, észlelhető generációs különbség ebben a kérdésben? Szerintetek mely korosztály mit képvisel ezzel kapcsolatosan?

Üdv,
Jammer

Fotók: toyourhealth.com, shureproducts.com