Határtalan hivatások

Határtalan hivatások

Beszélgetés Dr. Bagdy Emőkével 

A határok rendkívül fontosak! Ez volt a beszélgetés első mondata, és az interjúról hazafelé ezek a szavak visszhangzottak a fülemben. Egyszerű mondat, tiszta tartalom. Nagy hatással volt rám. Eszembe jutott a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy erről a témáról Dr. Bagdy Emőkét szeretném hallani.

Egy kedd estén történt, amikor hazaérve ellenőriztem a telefonomon a leveleimet és mivel három sürgős témát is találtam köztük, bekapcsoltam a laptopom, megírtam egy üzenetet, végül ellenőriztem a másnapi programomat. Ez volt az a pillanat, ami gondolkodóba ejtett. Ezután egész héten gyűltek bennem a kérdések és hízott a téma. Miként hat a modern munkavégzés az életünkre? Jót tesz a folyamatos online lét? Hogyan hat az otthoni munkavégzés a magánszféránkra? Hasznos, hogy mindig elérhetőek vagyunk?

Ki jöhet be?

A professzor asszony a tőle jól ismert lelkesedéssel és sodró lendülettel fogott a téma felboncolásához. Elmondta, hogy különösen nagy jelentősége van annak, hogy az egyén saját személyét mindenki mástól elhatárolja és maga hozza meg a döntést, hogy a határon belülre kit és mikor enged be. Az a kultúra, amiben élünk, szüntelenül határsértő, az alapvető individuális szabadságunkat korlátozza, hiszen nem tudjuk már szeparálni a személyes életünket a munka világától.

Ahhoz, hogy a negatív hatás érzékelhető legyen, még az sem szükséges, hogy személyes szabadságunkat valóban korlátozza a munka világa, elegendő az a tudat is, hogy ennek fennáll a veszélye. Elegendő, ha egy kimerült vezetőre gondolunk, aki számára az igazi pihenés az, ha olyan helyen nyaralhat, ahol még a lehetőség is kizárt, hogy e-mailen vagy telefonon utolérjék.

Jól ismerjük a paradoxont, mely szerint éppen akkor tudunk jól teljesíteni a munkahelyünkön, ha van időnk és módunk feltöltődni, de ezt az időt a legtöbb esetben éppen a munka foglalja le. Ugyanakkor ezt a töltekezést csak a privát életünkben kapjuk meg, ha emocionálisan kimerülünk, akkor nem tudunk megfelelően teljesíteni.

A beszélgetésnek ezen a pontján sokkolt a gondolat, hogy jómagam nem is emlékszem rá, hogy mikor voltam utoljára elérhetetlen, hogy mikor szabtam meg utoljára én a határokat.

Páratlan csillag

A professzor asszony azzal folytatta: Munkánk során nincs lehetőségünk megtapasztalni az egyedi és pótolhatatlan szerepet, hiszen legyünk bármelyik fokán a ranglétrának, munkakörünket egy másik megfelelően felkészült szakember is elláthatja, a kihívásoknak más is meg tud felelni. A magánéletünk az egyetlen szféra, ahol megkaphatjuk a pótolhatatlanság érzését. Ez az a terep, ahol mi vagyunk a páratlan csillag az égen, ahol a másik számára mi vagyunk a legfontosabbak, ahol szeretettel, szerelemmel, összetartozás érzésével fordulnak felénk.

Ismét vissza kell térnünk a paradoxonhoz, hiszen ha nincs időnk és lehetőségünk arra, hogy ezt az érzést megtapasztaljuk, akkor önértékelésünk sérül, és ez ismét visszahat a munkánkra is.

„Lidérces, messze fény”

Ha elindulunk ezen az úton és nincs módunk, időnk arra, hogy az örömforrásainkat megtaláljuk családunk, szeretteink körében akkor pótszerek után nyúlunk. Próbáljuk a tárgyi világból pótolni ezeket az örömforrásokat, de ezek nem tudnak tartóssá válni. A tárgyi világhoz való viszonyulás megjelent az emberi kapcsolatainkban is, egy kapcsolatot sem biztos, hogy megjavítunk, könnyebb lecserélni és beszerezni egy újat. Mindezen próbálkozások végül kifejezetten negatívan hatnak.

Szembe kell néznünk vele, hogy a szeretet az egyetlen olyan örömforrás, amely tartós és valódi feltöltődést jelent számunkra.

Mégis lehet kiegyensúlyozottan?
Persze nem csak negatív példák vannak, nyugtat meg Emőke. Nem szabad elfelejtkeznünk arról a kettősségről, mely szerint az embereknek szükségük van a határokra, az egyediségre ugyanakkor közösségre is. Mások nélkül élni sem, halni sem tudunk, együtt élünk, megérintjük egymást gesztusokkal, szavakkal. Döbbenetes eredményeket mutat, ha az informális társulások, az egymásra figyelés, a törődés, gondoskodás, bejut a munka világába. Mindez olyan megtartó erőt jelent, ami képes megelőzni a kiégést.

Több vizsgálat kimutatta már, hogy a munka világában annak van nyert ügye, aki képes a munkáját szívből végezni, beleadni a lelkét, mert ennek olyan élettani hatása van, ami hat a lelkünkre és az egészségünkre.

Nem lehet önmagában és minden mást kizárva az a cél, hogy motiváltak legyünk. Ahogy Emőke fogalmazott, először legyen kedvünk élni, utána lehet kedvük dolgozni. Ezeket a területeket vizsgálja a pozitív pszichológia, amelynek neves magyar képviselői között olyan elismert szakemberek vannak, mint Csíkszentmihályi Mihály pszichológusprofesszor.

A pozitív pszichológia szakít azzal a megközelítéssel, hogy azt vizsgáljuk, mitől leszünk betegek, hogy mitől sérülünk meg vagy leszünk negatívak. Helyette az emberekben rejlő erőt, vizsgálja és azt, hogy mitől leszünk egészségek és boldogok, hogyan találhatjuk meg azt a tevékenységet, amely örömet és megelégedettséget jelent számunkra. Érdemes ezt a szemléletet elsajátítani.

Összességében elmondhatjuk, hogy izgalmas és tartalmas beszélgetés volt, a professzor asszony ismét briliáns egyszerűséggel világított rá a témával kapcsolatos legfontosabb pontokra. Ha minden kedves olvasónk csupán egy gondolatot magával visz ebből a beszélgetésből, akkor már elégedetten dőlhetünk hátra.

Jammy