Kell fordítani azon a világon, amiben élünk!

Kell fordítani azon a világon, amiben élünk!

- Prof. Dr. Bagdy Emőke és Kozma Zsolt a sétáról

Séta Dévára 2012

„Kell fordítani azon a világon, amiben élünk. Mindenki a maga kicsi posztján, a maga világában tud tenni valamit és mindez összeadódik végül.” – Kezdi Bagdy Emőke, a pozitív pszichológia neves képviselője, amikor a Sétáról kezdünk beszélgetni. „Hiszek a kvantumfizika azon tételében, hogy ha az élővilágban 100 egyed tud valamit, akkor a világ különböző pontjain - egy általunk még nem ismert energiaszálon – merül fel ugyanaz a gondolat. Minden hálózatban - így a rejtélyes módon létrejövőben - is nagyon hiszek. És minden olyan programhoz nagyon szívesen csatlakozom eszmei védelmet adva, védnökséget vállalva tevőlegesen is, amely azért indul, hogy a világon fordítson. Jó ügyet szívesen szolgálok.” Ez hát az ok, a amiért Emőke védnökséget vállalt a Séta Dévára program mellett.

Lehet-e, hogy egy szál fiú elindul a világban és ez segít? – kérdeztem a professzor asszonyt. „Természetesen, minden ilyen vállalás szívből fakadó és nyoma marad a világban. Egyébként mindennek nyoma marad, amit teszünk. Hatunk a világra, mint hogy a világ is hat ránk. Nagyon örülök annak a változásnak, amely a világban tapasztalható, hogy egyre több jelentőséget tulajdonítunk a legcsekélyebb emberi jócselekedetnek, jó szándéknak is. Mert mindannyian érezzük, hogy ami van nagyon szörnyű. Változtatni kellene, de ki fog változtatni? És a pszichológia arra tanít, hogy először fordulj magadba, magad felé. Amikor ez a fiú, így, mint a mesék vándora, hőse fogja a vándorbotot és elindul ugyanolyan módon megteszi azt, hogy befelé fordul. Mert ahhoz, hogy kint a világban hatékonyak legyünk, először is mélyen magunkba kell tekintenünk. Nem kifelé kell először indulnunk, hanem befelé, önmagunk felé. Ott találjuk meg azokat a mély erőket amiket összegyűjtve, felszabadítva megteremtjük azt a fajta spirituális nyitottságot, ami ahhoz kell, hogy egy eszmét, ami maga is spirituális természetű, úgy tudjunk szolgálni, hogy sugározzuk, hogy úgy képviseljük, hogy áthatva szinte egész lényünket a másik embert a szíve mélyén el tudjuk érni.”

„Már alig bírok magammal...” – mondja Zsolt, aki október 27-én kezdi a második Sétát. „Öröm és nagy várakozás van bennem, mikor a Sétára készülök. Technikailag más lesz, hiszen rövidebb szakaszokat tervezünk és az október végi indulás miatt más körülmények lesznek az úton, mint tavaly.  A megérkezés is más lesz, mert tavaly az iskola szünet végén érkeztünk Dévára, a gyermekek nagy része még nyaralt. De a szeretet és az energia, ami az egész sétát átjárta, minden állomását és minden kilométerét, a megérkezés hangulata idén is bizonyosan felül fogja múlni a képzeletünket.”

Emőke pedig így folytatja: „Olyan különös, hogy megérezzük azt, amikor valaki érzelmileg mélyen hiteles és egy olyan ember, aki a tettével bizonyítja azt, hogy elkötelezett. Mert ez a kiállás bizonyítéka, hogy amiben hisz azért óriási feladatot vállal. Megküzd saját magával. Mert egy ilyen zarándokút az ember küzdelme önmagával lelkileg és testileg, míg elér egy spirituális végcélhoz. Bár gyakoribb lenne a mi kultúránkban, hogy az embereket önvizsgálatra készteti valami.

Az erkölcsösséget mindig mintákból tanuljuk. Az ilyen kiváló, egyedi, hősies, önmagával megküzdő ember, aki hajlandó arra, hogy befelé forduljon hogy egy ilyen zarándokúton testileg lelkileg szinte a határokig próbálja, hogy milyen erők vannak benne, olyan mintaadó, olyan példaértékű és olyan visszavezető út, amelyre szükség van.  Az emberi kapcsolatokban egy meg egy nem egyenlő kettővel. Én meg Te összekapcsolódva a mi entitásban együtt sokkal erősebbek vagyunk. Így épül fel a világ mozdító erő. Mert a világmozdító erő, mi emberek vagyunk!

Az ember a kozmikus rezgéseknek valami olyan páratlan kombinációja, amely keletkezik, majd elmúlik, keletkezik, majd elmúlik. Így simulva bele a világ mozgásába. Bár nem a filozófiáról szeretnék beszélni, de óhatatlan, hogy egy zarándokút kapcsán az ember a spirituális dimenzió felé nyit.”

Bízom benne, hogy Te kedves olvasó is úgy érzed, hogy a beszélgetés során nem, hogy messze jutottunk a sétához, sokkal inkább közeledtünk.

Zsoltot és Emőkét is arról kérdeztem, hogyan látják Csaba Testvér személyét, munkáját, elhivatottságát? Zsolt azzal kezd, hogy „keresem a megfelelő szavakat, próbálok röviden és tömören fogalmazni, de Csaba testvérről már a Séta előtt is napokig tudtam volna egyfolytában beszélni. Rengeteg történetét, levelét, nyilatkozatait és könyvét olvastam és láttam, olvastam. Ő nekem amolyan példaképpé vált. Szeretetet sugároz, örömöt, elhivatottságot, mérhetetlen empátiát és nem mellesleg nagyon jó humora van. És valószínűleg azért is megyek Hozzá szívesen tökön-babon át, még akár gyalog is, mert azt láttam tavaly, hogy a környezetében élők, nevelők és gyerekek, akikkel napi kapcsolatban van, mind-mind hasonlatossá váltak Csaba testvérhez. Valahogy ez az ember úgy tud szeretni, hogy közben átadja ezen képességeit a körülötte lévőknek. Talán még a falakból is amolyan "BöjteCsabás" nyugalom és szeretet árad Déván...”

Emőke pedig úgy folytatja: „Én hihetetlenül tisztelem és apostoli funkciót tulajdonítok neki. Ugyan ő maga szerénységében, igazán még a szavainak közvetlenségében is, nagyon is földhöz kötötten egyszerű ember, aki ugyanakkor spritiuálisan szárnyal. Történelmi szükségszerűség, hogy legyenek ilyen emberek, mint ő. Megjelent és egy szükségletre válaszolt, mint zárba a kulcs, úgy illik az ember kinyílt lelkének a szükségleteibe az, amit ő hirdet és tanít. Nem álságos, nem kenetteljes, nem magasról ledörgő, nem fenyegető, hogy az Úristen téged megver és így tovább, hanem hirdeti a szeretetet, hirdeti azt az Istent, aki az ember szívében lakik. Olyan közvetlenséggel, hogy az ember így önmagában is rátalálhat arra az erőre, ami ebből az emberből kisugárzik.

Böjte Csaba az emberben szunnyadó - és ebben az elgépiesedett, felgyorsult, konzum világban háttérbe szorított -  fundamentális jót hozza ki belőlünk. Bennünk lakik az isteni jóság és szeretet és ez az, amit ő kicsalogat belőlünk.”

  Én pedig tovább faggatom Zsoltot. Mi volt a tavalyi út legnehezebb, legszebb és legemlékezetesebb pillanata? „Rengeteg legszebb és legemlékezetesebb pillanata volt a tavalyi Sétának, ha mégis ki kellene emelni egyet, talán nem is tudnék. Viszont volt két legnehezebb pillanat is. Az egyik a visszaindulás. Valahogy nagyon nem akaródzott visszatérni a mesevilágból a való életembe. Az autóban visszafelé szótlanul ültünk, tele kusza gondolatokkal. Egyetlen kristálytiszta hang volt csupán a káoszban: visszajövünk! Valahogy, lehet, nem együtt, nem is tudjuk még mikor, de visszajövünk. A másik legnehezebb pillanat a felismerés volt, hogy vajon kellőképpen megköszöntem a nekem segítőknek, hogy hozzájuttattak egy ekkora élményhez? Andinak, Istvánnak, Csabának, a Huginak, a szállásadóknak, az úton segítő ismeretleneknek, az útközben dudáló és integetőknek, az otthonról szurkolóknak és még sorolhatnám. Vajon érdemes vagyok arra, hogy a Sétát Böjte Csabához kapcsolják az emberek. Talán ez lesz a többi Séta feladata, hogy méltóak legyünk a figyelemre.”

„Nagyon jó érzés látni, hogy egy kósza gondolat hogy fejlődik mozgalommá. Még messze nem tartunk ott, de már most sok embert megmozgattunk. Szerencsés vagyok, hogy ezt az ötletmorzsát olyan táptalajba sikerült elültetni, ami ilyen hamar szárba szökkentette. És azt is szeretem, ahogy egyre bővül a családom... 8-)” Zárja Zsolt a beszélgetést és hagyja, hogy a gondolatok és érzések, amelyekről beszélt, bennünk olvasókban újabbakat indítson...

Szép gondolatokat és tetteket kívánva,
Andi.

A séta oldala: http://www.setadevara.hu/